A Hyundai támogatja a Google szemüveget
A technika haladása nem akar lassulni, sőt egyre követhetetlenebb iramban gyorsul. Ennek számtalan jelét láthatjuk mi is, a hétköznapi emberek is magunk körül. Főként igaz ez, a számítástechnika fejlődésére. Ennek egyik legújabb bizonyítéka az un. Google szemüveg, amely lehetővé teszi az autó tulajdonos számára, hogy akár a lakásában is vegye azokat a jelzéseket, amelyeket az autója küld számára. Az autógyártók közül a Hyundai támogatja a Google-szemüveget, illetve annak mielőbbi felhasználását a gyakorlatban is. Egy rövid összefoglalás keretében nézzük meg, hogy mit is lehet tudni erről az újdonságról.
Azt tudni kell, hogy nem ez az első ilyen jellegű újítás, amely az autónkkal történő kommunikációt igyekszik segíteni. Ilyen- már működő-, találmány a mobilunkra érkező üzenetek az autótól, illetve a mobillal lehetőségünk van utasításokat adni az autónak, felügyelni tudjuk az állapotát, mint például, a zárak helyzetét, az akkumulátor töltését, működtethetjük a belső világítást, sőt akár be is indíthatjuk az autót. Hasonlóan használható az un. „okoskaróra” is. Ezekre tesz még rá egy lapáttal a Google.
A Google-szemüveg elnevezésből nyilván ki lehet találni, hogy végeredményben egy szemüveghez teljesen hasonlító, és úgy is hordható eszközről van szó, amellyel a hasonlóság itt véget is ér. A szemüveglencse egy kis képernyő, amely egyesíti a webkamerát, és az érintő felületet. Ezen felül tartalmaz egy nagy teljesítményű háttértárolót is, és wifi kapcsolatot is. A rendszer lényegében erre a szemüvegre küldi a jeleket, illetve azzal kommunikál. A lehetőségek köre nagyon széles. Az autó utánunk szól, ha elfelejtettük mondjuk felhúzni az ablakot, ha alacsony az akkumulátorban a feszültség, vagy, ha ideje lenne az motorolajt lecserélni. Távolról lehet irányítani a rendszer, üzeneteket küldeni neki, amelyet az elraktároz, és adott esetben, ha nem vagyunk a kocsinknál, és nem szeretnénk visszagyalogolni, akkor elég elküldeni egy üzenetet a rendszernek, hogy hol vagyok, amelyet az elment, és kérhetem, hogy adott esetben egy családtagom jöjjön értem, az elmentett címre. Nyílván a felhasználhatóság köre ennél már most is bővebb, és fokozatosan tovább bővül.
Természetesen, mint oly sok egyéb találmánynak, ennek is vannak ellenzői, akik úgy gondolják, hogy a szemüveg használata elvonhatja a vezető figyelmét az útról. Más okokból is vannak ellenzői, de várhatóan, ezekre a „jelzésekre”, fokozatosan megoldást fognak találni, és idő kérdése csak, és úgy fogjuk használni a szemüveget, mint a mobiltelefont. Ennek jele az is, hogy a hyundai támogatja a Google-szemüveget, és várhatóan 2015-ben bevezetésre kerülő Hyundai Genesis szedánban, már alkalmazható is lesz ez a technológia.