Mit jelent az, hogy blog és mi a célja?
Amikor azt akarjuk megfejteni, hogy mi a blog akkor a dolgok mélyére kell ásnunk, kezdve azzal, hogy miért alkalmazzák ezeket az oldalakat, mi a céljuk és mióta vannak. A blogok célja a vélemény nyilvánítás. Ez egy kommunikációs eszköz. Általában a mindennapi életből vagy más eseményekből merítenek témát, de mindenképpen a nagyközönség elé szeretnék tárni az információkat. A blogok szerkesztéséhez nagyon kis tudás szükséges. Most segítséget is nyújtunk, hogy létre tudj, hozni egy blogot. Ingyenesen lehet ezeket a blogokat kreálni akár minimális számítógépes tudással rendelkezőknek is.
A blogokat minden nap vagy minden héten, a felhasználótól függően bővítik. Nagyon sok téma létezik és ez is attól függ, hogy a blog tulajdonosa milyen témában járatos, mi érdekli, miről akar írni. Minden ember szeretné a véleményét egy bizonyos témáról a többiek elé tárni. A blog bejegyzésekhez hozzá is lehet szólni, így tovább lehet fűzni a témát attól függetlenül, hogy a felhasználó lezárta-e vagy nem. A blogok semmilyen tartalmi vagy formai kikötéssel nem rendelkeznek, tehát az aki írja őket a saját szája íze szerint formálhatja és szőheti a blogokat. Ha gyakran vannak kezelve és frissítve a blogok, akkor könnyen elég népszerűek lehetnek, főleg ha a téma vagy a témaválasztás szerencsés és sok réteget érint.